programok

2010. március 4.

Holi a Merlinben

by Bányay Géza

Vendégeim az idei India-fest Holi szervezői: Roy Snehangshu, Sanjiv Kumar és Simon Vilmos. Most van Holi, az egyik legvidámabb ünnep Indiában, és ezt a szó szerint nagyon színes ünnepet tartják meg Budapesten is.

{ 0 comments }

Kabók Mihállyal beszélgettem, aki Svájcban született és kamaszkora óta a keleti kultúra vonzásában él. Telefonon jelentkezett Csépke Imre és leveles Zoltán, akik a nandafalvi tanyaközösség 30 éves évfordulójáról számoltak be.

{ 3 comments }

Hummel Rozália Radhika a rádzsasztáni Udaipurban él. Indiában is nagyra értékelt festőművész ő, festészetének alapja a klasszikus indiai stílus. Július 25-26-án Szentendrén lesz az általa kezdeményezett nemzetközi Rámájana konferencia, amely az emberiség legősibb, s talán a legszebb eposzát kívánja a magyar érdeklődő számára is hozzáférhetővé tenni.

{ 0 comments }

2009. április 23.

Elvonulások Nandafalván

by

Április 23-án Leveles Zoltán a nandafalvi templom nyári programjaival jelentkezik, majd három olyan bhadzsant hallhatunk, ami hindu szívvel, de nyugati stílusban készült, s végül egy vrindávani történettel zárunk, melynek címe A sárga tó.

{ 1 comment }

2009. április 9.

Tari Húsvét

by

Láma Csöpel, a Karma Kagyüpa Közösség vezetője Tarra húsvétozni és a békét hozó Kálacsakra beavatásra invitál minden jóakaratú érdeklődőt. Szó esik arról is, hogy Taron tibeti templom építése kezdődik hamarosan.

{ 0 comments }

2009. március 26.

Risikési Gangesz áldozat

by

A március 26-i műsorban helyszíni riportban számol be Leveles Zoltán a risikési Ganga-púdzsáról, Gangesz áldozatról. Mészáros Adrien a hazánkba látogató keralai és pándzsábi tánccsoport kapcsán beszél a kathakali és mohinattam klasszikus és a bhangra népi táncokról zenei példákkal.

{ 1 comment }

2009. március 12.

Vidám Holi és más ünnepek

by

Ezen a héten három most zajló india ünnepról számolunk be. A színes Holiról és Srí Csaitanja megjelenési ünnepáről, a Gaurpirnimáról Leveles Zoltán számol be a helyszínről. A Hindi Világnap eseményeit Négyes Mária mutatja be.

{ 0 comments }