Ez a blog és párja, a szintén általam szerkesztett Nagyvárosi dilemmák blogja, kísérletként indult. A Civil Rádió egyik műhelye hónapokat töltött azzal, hogy kigondolja, hogyan tegye a rádió honlapját jobbá, informatívabbá. Meglehetősen nagy változásban gondolkodtunk, olyanban, amit egyelőre egészében meg sem tudunk csinálni. A változás egyik fontos eleme, hogy minden műsor kapjon olyan önálló felületet, ahol a hallgatókkal közvetlen kapcsolatba tud kerülni, és saját archívumként is tudja használni. Ennek a résznek a megvalósítását én vállaltam magamra, s így kezdtem el a két saját műsorom blogját szerkeszteni. Ez a lehetőség nemsokára más műsorok előtt is meg fog nyílni.
Amint látható, az utóbbi hónapokban nem frissítettem a blogot, pontosabban, csak a hangarchívumot frissítettem.
Első kérés
Ha meg akarod hallgatni az elhangzott Édes India adásokat, az utolsói bezárólag megtalálod őket a hangarchívumban. Ezért mindig nézz be oda, akkor is, ha nem látsz új blogbejegyzést.
Miért is nem frissítettem? Lustaságból Elégedetlen voltam az eddigi bejegyzésekkel. Azt gondolom, nem írtam rosszat, hiszen lényegében leírtam, mit lehet hallani a műsorban. Csakhogy ezt úgyis megtudod, ha meghallgatod. Engem legalábbis nem tud lelkesíteni, ha ennyiben kimerül a dolog, de ezt a kérdést nem tisztáztam magamban az elején. Nem vagyok még jártas a blogolásban, s azt gondolom, a többieknek is tanulniuk kell majd ezt a műfajt. Amire jutottam: a műsor igen rövid tartalmi ismertetése mellett főleg háttérinformációkra lenne inkább szükség, amik az adásban nem hangzanak el, vagy nem mutathatók meg. Ezek jó részével találkozom a műsor elkészítése közben, de aztán nem használom őket. Jól gondolom?
Második kérés
Mire vagy kíváncsi egy adás kapcsán? Miért néznéd meg szívesen az aktuális blogbejegyzést? Szerinted milyennek kéne lenni a műsorblogunknak? Írd meg nekem (igen, ott lejjebb, a hozzászólásokban)!
Én mit várok ettől a blogtól? Leginkább azt, hogy elmondod a véleményed a műsoraimról. Hogy kérdezel, vitatkozol, vagy helyesbítesz, ha szükséges. Közvetlen visszajelzést és személyes kapcsolatot. És azt is szeretném, hogy élő archívumként rendelkezésre álljon minden adás, hogy bárki, bármikor meghallgathassa. Azt gondolom, a témánk olyan, hogy nem számít, mikor hangzott el, mindig érdekes lehet.
Harmadik kérés
Kíváncsi vagyok, téged Indiával kapcsolatban milyen témák érdekelnek. Miről hallanál szívesen? Kit kellene elhívnom a műsorba? Erről is írjál!
Igyekszem úgy műsort készíteni, hogy az elvben bárhol megállhassa a helyét. A Civil Rádió szerkesztőinek többsége hasonlóan gondolkodik. Pedig nem ebből élünk, ezért fizetést nem kapunk, inkább nekünk kerül ez valamennyibe. A rádiót egy alapítvány tartja fent pályázatokból, úgy hogy a közel kétszáz műsorkészítőnek csak a műsorával kell törődnie. Az a gyanúm, hogy hallgatóink többsége nem sokat tud erről. Pedig ez egy valóban civil közösség, távol a politikától és a gazdasági befolyástól. Pénzünk nincs, de így szabadok vagyunk, és bátran nyúlhatunk olyan témákhoz, amiket a „nagy” média elutasítana vagy be sem fogad. Én is önkéntesként készítem a műsoraimat. Szeretném, ha tudnátok ezt, és tudnátok azt is, hogy az álmunk az, hogy a hallgatók is aktív részesei legyenek ennek a közösségnek
Az önkéntesség azt is jelenti, hogy számos fontos dolgot képtelenek vagyunk magunk megtenni. Nem tudunk megfelelő propagandát teremteni a műsorainknak és a rádiónak. Ezt talán a legnagyobb nehézségünk. Nem tudok egyedül minden információhoz hozzáférni. Nem tudom vállalni, hogy gyakran készítek vágott műsort, mivel az annyira munkaigényes. Nem tudok mindent felolvasni, mert nincs elég tehetségem hozzá.
Negyedik kérés
Ha szívesen segítenél valamiben, ne habozz! Főleg a műsor és a rádió hírének eljuttatása az, amiben segítségre szorulunk. Linkcsere vagy szórólapozás, bármi segít, ha annak a kivitelezésében is részt tudsz vállalni. De ha a műsor készítésében szeretnél segíteni, annak is örülünk.
Ezt a bejegyzés egy jó ideig kint lesz a címlapon, hogy reagálni lehessen rá. Arra biztatlak, szólj hozzá, és legalább a véleményeddel segíts.