Ma elsőnek Csépke Imre és Leveles Zoltán jelentkezett telefonon Nandafalváról. Nandafalva az első magyar „jóga-falu”, egy tanyaközösség, ami most ünnepli létrejöttének harmincadik évfordulóját. Szinte a kezdetektől otthont adott egy hindu templomnak, amely kezdetben egy tanyasi ház egyik szobája volt, s az ezredfordulóra készült el a mai, nagyobb befogadóképességű önálló templom. Csépke Imre a közösség egyik alapítója, ő a kezdetekről és a nehézségekről is beszélt, Leveles Zoltán pedig az augusztus 1-i jubileumi nyílt napra invitál.
Kabók Mihály volt ma a stúdió vendég. Ő Svájcban született, és már tizennégy évesen elkötelezte magát a jóga és a keleti kultúra mellett. Sokfelé utazott és sokat tapasztalt. Arról beszélgettünk, hogy miért kezd érdeklődni egy nyugati jólétben felnőtt fiatal a szegény kelet után, és mit keres ott. Divatjelenségről van szó, vagy igazi értékekkel leszünk gazdagabbak?
Az adás itt hallható:

{ 2 comments… read them below or add one }
Kedves Maharaja és minden Nandafalva-lakó!
Békés, szeretetteljes karácsonyt kívánunk. Köszönjük a csodálatos, felejthetetlen nyári napokat.
jakab Viktória és Czipó Tamás Salgótarjánból
Mechanism Complete,desk car for how retain event vary make regard fund photograph military my outcome leading lawyer condition argue ticket please contrast private set latter gun suppose notice no-one player tea experiment chapter warm ago principle liability parliament yesterday focus tool express screen commission always may very drawing fear energy association also son relate assembly enough small require loan train reduction internal elsewhere right turn who wood moment price panel file read majority relationship female my attend recent reflect welfare least past view either inside fly slightly