2009. június 4.

Védikus asztrológia és pránagyógyászat

by

Ma két jellegzetes ősi indiai tudományról lesz szó, az asztrológiáról és a pránagyógyításról.

Szűcs Gábor Gauranga

Szűcs Gábor Gauranga

A téma kiváló haza szakértőjével, Szűcs Gábor Gaurangával beszélgettem erről, aki nem csak elméletben foglalkozik ezekkel, hanem mindennapi gyógyító, tanácsadó tevékenységében is aktívan használja.

Néhány hete azokról a tudományos ismeretekről volt szó, melyek fontos építőköveivé váltak a modern tudománynak. Aztán beszéltünk arról is, hogy léteznek olyan ősi védikus ismeretek is, amelyek a mai paratudományos kutatást inspirálták, de nem mutattuk be őket részletesen, s ezt, legalábbis két ilyen ismeret esetén, ma pótoljuk.

Az asztrológia – a védai források szerint – mindig jelen volt az emberi kultúrában. Ezek a források ötezer évnél régebbi emlékeket idéznek fel, és arról számolnak be, hogy az asztrológiai számítások már akkor is olyan fontosak voltak Indiában, mint manapság. Azt gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nyugati asztrológia az indiaiból fejlődött ki. Nagyon érdekes, hogy bár mára a nyugati asztrológia rendszere meglehetősen eltért a védikustól, mégis hasonló eredményességgel használható mindkettő.

Az asztrológiához való viszonyunk azonban eléggé különbözik az indiai emberétől. Mi inkább vagyunk szkeptikusak, mert túl gyakran találkozunk kóklerséggel asztrológia címén, és azt is nehéz megemészteni, miként illeszkedik ez a mi tudományos világképünkbe. Létezik ugyan nyugaton is, így Magyarországon is asztrológusképzés, azonban ezek inkább alkalmi, és kevés múlttal rendelkező kezdeményezések.

<p>A védikus asztológia csillagjegyei</p>

A védikus asztológia csillagjegyei

Indiában az asztrológiát tudományként kezelik, és rendkívül megalapozott, családi hagyományokon alapuló oktatás tartja fenn a mai napig. Annyira nehéz stúdium ez, hogy mára jelentősen meg is csappant a védikus asztrológiai szakértők száma.

Egy művelt hindu soha nem keveri össze az asztrológiát a csillagászattal. Az asztrológia a bolygó-konstellációkban nem a közvetlen hatást értékeli, hanem a pillanatnyi állapotnak analóg megjelenését az életünket befolyásoló érzelmi, pszichikai hatásokban. Nem a csillagállás hat ránk, de – ahogy fent, úgy lent -, a világ működésében létezik egy harmónia és elrendezettség, ami az érzékelés síkjait analógiába hozza egymással. Az asztrológus így elég távol van a csillagásztól, mivel őt nem az érdekli, hogy mi van a bolygókkal, hanem az, hogy mik azok a finom hatások, amik befolyásolják az életünket. Ilyen alapon az asztrológus egy sajátos eszközökkel dolgozó pszichológus inkább, és ezért képes arra, hogy feltárja a jellemző sorsfordító hatásokat.

Szűcs Gábor Gauranga indiai asztrológus mestertől tanulta, tanulja a védikus asztrológiát, mint ahogy az ájurvédát is, annak is egy speciális, eszköz nélküli gyógyítást lehetővé tevő ágát, a prána gyógyítást.

A pránagyógyászatot a nyugati alternatív orvoslás energetikai gyógyításként sorolja be, mert a kezelés nem közvetlen fizikai vagy kémiai behatáson alapszik. Az ájurvéda mindig figyelembe veszi azt, hogy az ember nem csak fizikai test, hanem szellemi lény is, és a betegség, a harmónia megbomlása gyakrabban indul ki a szellemi oldalról, mint a testiből. A test és lélek kölcsönösen hat egymásra, ezért a kezelésben a fizikai test rendbetétele elengedhetetlen. De léteznek olyan finom fizikai folyamatok is, amiket nem lehet masszázzsal, gyógyszerrel, szikével befolyásolni, sőt műszeresen is nehézkesen mérthetők. A nyugati orvos is tisztában van az életerő, a prána jelenlétével, sőt fontosnak tartja a gyógyulásban, de csak a beteg jó hangulatának tartja, nem önálló tényezőnek. Az ájurvéda a pránát létező energiaáramlásként veszi figyelembe, és komoly praxist alakított ki az életerő helyreállítására. A nyugati kutatások e téren még kezdetlegesek, de az ájurvédikus pránagyógyászok eredményessége erősen ösztönzi e kutatásokat.

Az adás itt hallgatható:

Édes India 2009. június 4.

Leave a Comment